Nem egy nyelvet beszélnek
2012.07.27. 09:30
Míg a hivatásos pilótákat a "joystick" és a "dugóhúzó" szavak használatától rázza ki a hideg, addig az asztronauták a „kapszula” szótól rándulnak görcsbe. A kapszulákat lenyelik – az űrhajót repülik. Saját űrhajós szocializációjáról is beszámol Michael Collins, aki 1969. július 16-án - 43 éve - indult útjára az Apollo 11 fedélzetén Neil Armstrong és Buzz Aldrin társaságában. Az alábbiakban "Carrying the Fire" című könyvéből fordítunk le pár részletet magyarra:
"1964-ben Ellington-i osztálytermünkben még senki nem tudhatta pontosan, miként is hasznosítjuk majd ezt az új, geológia nevű furcsa tárgyat. Lehetséges, hogy a legnagyobb kaland, a század utazásának kulcsa valahol ezeknek a számozott kőkupacoknak az alján rejlik? A Holdra lépő első asztronauta vajon egyben a földönkívüli sziklaminták legnagyobb tudora lesz? Talán majd mindannyian felállunk, kérdéseket tesznek fel nekünk; aki pedig egyszer is hibázik, az leül, és ez mindaddig folytatódik, míg a végén csak egy legény marad talpon: ő lesz az első ember a Holdon. Baromság!
Először a Mercury-s veteránok kezdtek el morgolódni, ami gyorsan átterjedt a második csoport, a Kilencek tagjaira is. Vajon a geológusok tényleg komolyan gondolják, hogy majd mikroszkópokat cipelünk a Holdra, és köveket vakargatunk majd, hogy meghatározzuk keménységüket? Mit törődünk mi a kémiai összetételükkel, ha vissza is hozhatjuk a kőzetmintákat? Majd a földön kielemzik. Az egészből csak annyi tartozik ránk, hogy az értékes kavicsaikat hazahozzuk! Hagyjuk már ezt az egész elméleti hablatyot; odamegy valaki, belapátol mindent a holdkompba, amit csak a környéken talál, plusz nyilvánvalóan összeszedi a többitől kirívóan eltérő darabokat, majd szépen hazajön.
Slayton szerintem ott helyben gyagyásnak bélyegezte volna azt, aki ekkor előállt volna azzal, hogy az asztronauták majd őrizetlenül hagyják a holdkompot, és egy jeep-szerű járművet visznek magukkal, amivel aztán mérföldeket vezetnek.
Mi, tizennégyen - valamennyien egytől-egyik újoncok - eleinte inkább csöndben figyeltünk, de ahogy jobban megismertük egymást, úgy került elő egyre több nézőpont. Az enyém különösen szűk látókörű volt annyiban, hogy nálam az első holdraszállással hirtelen véget is ért volna az egész program. Arra még csak-csak gondoltam, hogy a holdraszállást előkészítő repülésekre szükség lesz, de arra már nem, hogy az első sikeres leszállás egyben a hold felfedezésének kezdetét jelenti - nagy hatótávolságú holdautó és mindenféle mérőműszerek kíséretében. Másfelől viszont úgy gondoltam (és ma is így gondolom), hogy az ember egyszer holdbázisokat hoz létre, illetve, hogy a Marsra is elrepül majd. [Az alábbi képen épp Lindsey Bolton, a holdautó-projekt mérnöke mutatja be a Rover 1-et 1971 márciusában.]
Nyilvánvaló volt persze, hogy minderre nem az Apollo-program keretében kerül sor, Kennedy elnök ugyanis azt mondta, hogy „embert kell juttatni a Holdra, és biztonságosan visszahozni a földre”. Vajon nem az általa tett vállalás megduplázására készülünk pusztán azzal, hogy egyszerre két embert is eljuttatnánk a Holdra? Számomra ezt jelentette az Apollo-program, és ez is épp elég nehéznek ígérkezett.
Úgy véltem, tizennégyünknek kiváló lehetőségünk lesz arra, hogy egyszer-kétszer elrepüljünk a Holdig, amire nyilván csak a három legjobb és legtapasztaltabb szállhat majd le; ők minden bizonnyal a Hetek és a Kilencek közül kerülnek majd ki.
Emiatt aztán nem is figyeltem túlzottan, amikor Walt Cunningham azt ecsetelte, hogy tudósként elsőnek kellene lennie, mivel olyat is észrevenne a hold talaján, ami a nem kellő tudományos alapokkal rendelkező többiek figyelmét nyilván elkerülné.
Ekkor még elképzelésem sem volt arról, hogy a különböző küldetések legénységét még jóval azelőtt összeállították, hogy egyáltalán tudni lehetett volna, melyik száll majd le a Holdra. És bizony Armstrong, Collins és Aldrin sem azért került egy csapatba, mert ők voltak a legjobbak, hanem mert a Gemini-program során hozott bonyolult döntéseken legalább annyi múlt, mint az Apollo-sokon, sőt, még saját egészségi állapotom is beleszólt a dolgok alakulásába.
Addig azonban mi, tizennégyen keményen küzdöttünk geológiai tanulmányainkkal a tárgy gyakorlati hasznát illető kétségeink ellenére. Végülis mindannyian nappalis diákok volt, és a geológia is csak egy tantárgy volt a többi mellett. Mindegyiken jól akartunk teljesíteni, mivel állítólag a számonkérés napja is előbb-utóbb eljön, amikor a jó tanulók elnyerik méltó jutalmukat, és a rossz diákok előtt repülnek: hiszen a tét a repülés volt, és a tapasztalatszerzés, hogy majd minél jobban menjen(ek) a holdraszállás(ok). Sajnos, a tantárgyak többsége is legalább annyira elszállt időtöltés volt, mint a geológia-teremben töltött szeánszok. Az egyik tipikus tárggyal kapcsolatban például ezt a kritikát fogalmaztam meg:
"A kurzus azoknak való, akik a jövőben (a) egy jobb számítógépet akarnak építeni, vagy (b) egy meglévő gép alkatrészeit javítják, illetve cserélik. Nem pilótáknak szól, akiknek azt kellene inkább megtudniuk, hogy miként használják a számítógépet, és miből vehetik észre a gép meghibásodásait. Ez utóbbi megjegyzés általánosságban igaz az egész asztronauta-képzésre is: a pilóta - és ne a szerelő vagy a tervező - szemszögéből tanítsanak minket.
1964 július 17."
A kurzus jó oldala az volt, hogy nem kaptunk osztályzatokat: amolyan közvetlen adok-kapok beszélgetéseken vettünk részt, ezek során egymást is jobban megismerhettük. Másik haszna az volt, hogy a holtidőket az Ellington környékén szétszórt NASA-irodák felkeresésével, és az Ellingtontól pár kilométerre, délre található Emberes Űrhajó Központ új épületében való császkálással tölthettük, ahol az építkezés már a végefelé járt . Amint jobban megismertük az embereket és a létesítményeket, kezdtük otthonosabban érezni magunkat, és egyre inkább a NASA-alkalmazottakra jellemző szakzsargonnal beszéltünk.
A NASA nyelvezete egy árnyalattal sem rosszabb a Légierőénél vagy a Külügyminisztériuminál, mindnek megvan a létjogosultsága, habár anyanyelvünket egyikre sem lenne jó lecserélni. Vizsgáljuk csak meg ezt az alábbi mondatot: „Jones és Smith nem jönnek ki jól egymással”! Ez a mondat a Légierő nyelvére fordítva: „Jones és Smith közti potenciális szövetség lehetőségét nem használják ki megfelelően.”
Ugyanez a NASA nyelvén így hangzik: „Jones és Smith közti összeköttetés divergenciát mutat”, Külügyminisztériumiul pedig: „Jones és Smith távolságtartása kontraproduktívnak tekinthető kétoldalú együttműködésük szempontjából, mindkét fél a másikat a bête noir [nem kívánatosnak] tekinti”. A NASA nyelvezete nincs bő lére eresztve, és persze, különbözik a többitől. Ráadásul van egy-két tabu is a szótárban, amik használatával amatőr kívülállónak minősül az ember. Amíg például a "joystick" és a "dugóhúzó" szavak használatától a hideg kirázza a hivatásos pilótákat, addig az asztronauták a „kapszula” szótól rándulnak görcsbe. A kapszulákat lenyelik – az űrhajót repülik. Az pedig különösképp fájdalmas, ha olyanok is használják ezeket a szavakat, mint például Jim Fletcher a NASA vezetéséből.
A másik dolog, amit meg kell tanulni, a mértékegységek megfelelő használata: az űrhajó sebességét például méter per szekundumban mérik, nem kilométer per órában. Az idegen kultúrák tanulmányozásához is el kell sajátítani nyelvüket, és az űrrepülés nyelvezete legalább olyan bonyolult és kifinomult, mint az általa leírt manőverek. Ezért aztán a NASA PR-esei különösképp rettegnek egy-egy küldetés alatt, mivel nekik kell közérthetően tolmácsolni a „kapszulából” nagy mennyiségben érkező "delta vék" vagy "szarrá megy" kifejezéseket.
Meglehet, hogy a közvélemény is erősebben támogatta volna az űrprogramot, ha a nyilvánosság valóban érti is, miről beszélnek az asztronauták. Másrészt viszont szerintem bizonyos mértékű misztikum minden vállalkozás esetén kívánatos."
Facebook-challenge: Fogadást kötött egymással a német Part-Time Scientists és a Puli, a magyar csapat. A tét az, hogy az ország lakosságának arányában melyik csapatnak lesz rövid idő alatt több lájkja. Úgyhogy csatlakozz facebook-oldalunkhoz! Noha jó úton haladunk, és már átléptük az ötezres határt is, bele kell húznunk, mindenkit várunk!
Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba, kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tvk · http://kodzaj.blog.hu 2012.07.27. 12:21:12
zaza42 2012.07.27. 13:10:22
gopuligo 2012.07.27. 18:58:41
pulispace.blog.hu/2012/03/31/a_holdmoci