A visszatérés során Alan Shepard 11 G-vel préselődött az ülésbe, miután belépett a légkörbe. Nem vesztette el az eszméletét, és a beszédhez sem volt szükség minden erejére. Korábban, a centrifugában többször még a levegővétel is nehézséget okozott. Sorozatunkban megkíséreljük bemutatni, milyen volt amerikai - mitöbb: első amerikai - űrhajósnak lenni a hatvanas évek elején, ehhez kiváló forrást nyújt Alan Shepard visszaemlékezése, ami a "We Seven" (Mi, heten) c. könyvben jelent meg; ebből pár részletet próbálunk meg magyarra lefordítani.

"Már úton voltunk lefelé. Megvártam, amíg az a fékezőrakétákat rögzítő pakk leválik a kapszula aljáról, és eltűnik az utunkból, mielőtt megkezdenénk a visszatérést a légkörbe. Időben robbant le, és éreztem is, ahogy leválik. A periszkópon át láttam elrepülni a rögzítőkapcsok egy részét, amik mindeddig a helyén tartották. A fékezőrakéta-csomagot még egyszer láttam, amint visszazuhant az óceán felé. A sikeres leválásról értesítő zöld fény azonban nem gyulladt ki a műszerfalon – ez volt az egyetlen jelző, ami nem működött a küldetés során. Megnyomtam azt a gombot, amivel mindezt figyelmen kívül lehetett hagyni - ezzel gyakorlatilag kikerültük az automatikát, hogy kézi vezérléssel hozzuk helyre a dolgokat: a beavatkozás hatására aztán felvillant a zöld lámpa, ahogy azt magától kellett volna tennie. Ez azt jelentette, hogy minden rendben volt.

Ezután elkezdtem előkészíteni a kapszulát a légkörbe lépésre. A kézi vezérlővel a kapszula tompa alját 40 fokos szögben a föld felé irányítottam, majd visszakapcsoltam a robotpilótát: így szakítottam időt arra, hogy még egyszer belenézzek a periszkópba. A látvány még mindig pazar volt. Az ég nagyon sötétkék volt, a felhők pedig fényesfehérek. Köztem és a felhők között egy homályos, párás valamit láttam, amiről tudtam, hogy a légkör különböző rétegei által visszavert fény hozza létre, ezeken rövidesen átszáguldok.
Némi késésben voltam a tervhez képest. Körülbelül 70 ezer méteren volam, amikor hirtelen észrevettem, hogy egy jelzőfény felvillant – ezt az a készülék hozta működésbe, ami képes volt 0,05 G pontossággal mérni a gravitáció változásait. Ez jelezte, hogy a légkörbe való visszatérésem megkezdődött.

Úgy terveztem, hogy ekkor ismét kézi vezérlésre kapcsolok át, és lefuttatok még egy-két tesztet a vezérlőkarokkal, mielőtt még túl mélyen behatolnék az atmoszférába. De az egyre növekvő G-k felkészületlenül értek; pár másodperces csúszásban voltam önmagamhoz képest. Pár pillanatig igencsak lefoglalt, amíg kezeimmel körbetapogattam a kabint, hogy átkapcsoljam a robotpilótát kézi vezérlésre: csak néhány korrekciós manőver kipróbálására maradt időm, ezek során megpróbáltam módosítani a kabin helyzetét. Aztán a légnyomás legyőzte a fúvókák erejét, és a továbbiakban már nem volt lehetőség a kísérletezésre. Szerencsére jó állapotban voltunk, és a kabin helyzetét illetően nem volt semmi okom az aggodalomra. Ugyanakkor tudtam, hogy a lefelé út nem olyan lesz, amit az emberek egy vidámparkban ki akarnának próbálni.

A légkörbe való hosszú fejesugrás során 11 G terhelés passzírozott az ülésbe. Ez kevesebb volt, mint amiben a johnsville-i centrifugában a kiképzés során volt részünk. Emlékszem, hogy a légkörbelépés során nem vesztettem el az eszméletemet, mindvégig tiszta maradtam. Képes voltam a G-értékeket rendre jelenteni, és soha nem jutottam el addig – szemben a centrifugával – hogy minden erőmet össze kelljen szednem, hogy képes legyek beszélni, vagy egyáltalán levegőt venni. Miközben a magasságmérő visszafelé pörgött, mutatva ahogy mérföldről mérföldre süllyedünk, folyamatosan azt mormoltam, hogy „OK, OK, OK” – így akartam tudatni az Irányítóközponttal, mi van velem. A periszkóp automatikusan visszahúzódott, még mielőtt elkezdtük volna a visszatérést a légkörbe. Már nem volt más teendőm, csak ülni, nézni a műszereket, és várni a finálét." (Folyt.köv.)

Háztáji Puli

Létezik a GLXP-nek egy kicsinyített verziója, ez pedig a MoonBots.
Itt nem az a cél, hogy eljuttassunk egy eszközt a Holdra, hanem "csak" annyi, hogy LEGO-ból építsünk robotot, ami aztán hasonló feladatokat old meg, mint ami a GLXP célkitűzése, illetve erőteljesen hajaz a dolog a Magyarok a Marson versenyre.

Kérdésünk a 9-17 éves olvasóinkhoz: Lenne-e kedvetek, igényetek, egyebetek, összerittyenteni egy MoonBots csapatot, és indulni a versenyen?

Amennyiben érdekel benneteket a dolog, abban az esetben örülnénk, ha elfogadnátok a segítő mancsunkat, és a védnökeitek lehetnénk. Amiben a Puli Team tud segíteni: mindenféle robotikai ismeret, robotika gyakorlat, űreszköz építési ismeretek, csillagászati ismeretek, geológiai ismeretek, PR, GLXP infók, meg egyebek. További részletekért kattints ide!

Juttasd el neved a Holdra! Holdjárónk, a Puli, már ezer forintos támogatás esetén magával viszi neved a Holdra, hogy az örök időkre ott maradjon! De a következő meteorbecsapódásig mindenképp. Ehhez csak be kell lépni a Kis Lépés Klub-ba,  kisvállalkozásoknak pedig irány a Puli Indítóállás!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.