Puli kontra Veyron

2011.12.28. 09:30

Mérnökeink is olvassák blogunkat, ami jó dolog, egy szempontból viszont meglepetésekkel is szolgálhat: sokszor a poszt megjelenése után érkeznek olyan plusz infók, amik a bejegyzés megírásakor kifejezetten jól jöttek volna.

Most is így jártunk. Főmérnökünk például ilyenkor kezdi pöntyögni, hogy „azt is érdemes lenne tudatosítani, hogy a tegnapi bejegyzésünkben szereplő képen kb. 80 százalékban az áttétel látható (fekete henger), a motor az a kis bügyürőbügy bigyó fele ott a végén”.
Mivel most Olvasóink is kábé olyan értetlen szemekkel néznek, amilyenekkel én meredtem a skype-ablakra az előbbi mondatkísérlet láttán, szerencsére készségesen érkezik az alábbi kép: a motor az a két piros vonal közötti alumíniumszínű rész. A hosszú fekete henger tehát az áttétel, a krómszínű egység alatt pedig a motorvezérlő elektronika lapul.

Pulinknak négy motorja lesz, kerekenként egy. Ebből az is következik, hogy négy kereke lesz. A motorok összteljesítménye kevesebb, mint 150 Watt, ez nagyjából 0,2 lóerőt jelent. Összehasonlításképp a Bugatti Veyron 1001 lóerős, ami 736 kW-nak felel meg. A Bugatti azonban ritkán megy 45 fokos emelkedőn felfelé. Viszonylag ritkán mászik fel saját magasságának 2/3-át meghaladó lépcsőkre. A mi holdjárónk azonban valószínűleg kénytelen lesz ilyesmiket csinálni, sőt még ennél durvább dolgok is várhatnak rá. Igaz, ezeket a bravúrokat nem 408 km/h sebességgel hajtaná végre.

Hiszen minél gyorsabban akarnánk haladni, annál nagyobb teljesítményű motorra lenne szükség, ami jelenleg is komoly súlyproblémákkal küzdő űrállatunknak csak még több kiló felszedését jelentené.
Nem akarunk száguldozni: tökéletesen megfelel, ha percenként 15 métert kúszunk előre, igaz, ekkor már mélyen beleharaptunk a csúcssebesség autók műszerfalán pirossal jelzett tartományába. Ha lassan megyünk, kisebb teljesítmény is elég, a kisebb motor pedig kisebb súlyt jelent.
Így percenként hat fordulatot tesznek majd meg a kerekek. Itt jön be a képbe az a nagy, fekete henger - ezekben találhatók a hajtómű fogaskerekei, amik a motor percenkénti két-három ezres fordulatszámát hatra szelídítik. (Két-három ezres fordulatszámmal kipörgő kerekekkel ugyanis nagyon hamar elásnánk magunkat - minden értelemben.) Ennél gyorsabb tempóra várhatóan energiánk sem lesz, de a lassú menet mellett szól az is, hogy a terepmászó képesség és a speciális keréklábak miatt nagy nyomaték szükségeltetik.

Két és fél másodperces időhátránnyal amúgy sem illik száguldozni – ennyi ideig tart ugyanis, amíg a rádiójel a Föld és a Hold között térül-fordul. Nincs erőforrásunk arra, hogy robotunknak intelligenciát fejlesztgessünk, ami majd kitalálja, hogy két holdkő között merre menjen, de nincs is rá szükség: gyakorlatilag egy távirányítós autónk lesz a Holdon. A gyorsasági futam ellen szól az is, hogy száguldozás közben macerás lenne fotókat – pláne videókat – készíteni. Főmérnökünk újmagyarban leírta, mi lesz:

"kb. ugyanazt fogjuk csinálni, mint a marsjárók kezdetben:
csinál kép
elküld irányítóközpont
vitatkozik nagy tanács merre
kiküld parancs megy 30 centi
goto csinál kép
stb."

A kerekeket hajtó motorokkal oldanánk meg a kormányzást is: balra kanyarodáskor például a jobb oldali motorok magasabb fordulatszámra kapcsolnak, mint bal oldali társaik, és fordítva: így Pulink szépen terelgethető a kívánt cél - és a Google által szponzorált Lunar X PRIZE verseny fődíja - felé. Holnap tiszta vizet öntünk a pohárba, és körbenézünk versenytársaink portá(l)ján. Van belőlük bőven.


Kérjük segítségeteket, hogy minél többen támogassanak bennünket: hívjátok fel barátaitok, ismerőseitek figyelmét a Kis Lépés Klub-ra és a Puli Indítóállás-ra!

Szerző: gopuligo

19 komment

Címkék: migrate

A bejegyzés trackback címe:

https://pulispace.blog.hu/api/trackback/id/tr473499917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niga u mad 2011.12.28. 22:53:11

most ez a bugatti csak azé lett beletéve h többen kattintsanak?

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.12.28. 23:02:37

"Mérnökeink is olvassák blogunkat, ami jó dolog, egy szempontból viszont meglepetésekkel is szolgálhat: sokszor a poszt megjelenése után jönnek olyan plusz infók, amik a bejegyzés megírásakor kifejezetten jól jöttek volna."

Akkor ez is csak egy szokásos, magyar, túldoplomázott, no-iformációáramlós, szopóág-projekt.

Hagyjátok abba, igyátok el a pénzt, vegyetek rajta plazmatévét meg xboxot. Komolyan.

Artie 2011.12.28. 23:19:16

Most komolyan, vegyetek már a mérnököknek egy számológépet.

1 LE = 0,735 kW. Vagy 1 kW = 1,34 LE.

Nálam ebből az következik, hogy a 150 W, ami 0,15 kW, valóban közel 0,2 LE, ez rendben van. De az 1001 LE nem 796 kW, hanem 736.

Elírás? Remélem...

roka 2011.12.29. 06:41:16

@Ez a név jeIenik meg a bIogokban, kommentekben: @Tomi from Space: @Artie:
ezt a blogot egy bölcsészmérnök írja. Látom fikázásban már, jók vagytok!

gopuligo 2011.12.29. 08:35:21

@Artie: Kevesebb, mint 0,2 lóerős, erre a nagyjából szó próbál utalni.
A Bugattinál elírás történt, köszönöm, javítom. Ezt az értéket azonban nem mérnökeink számolták ki, egy bölcsész által elfuserált copy-paste műveletről van mindössze szó. :_)
@Tomi from Space: Sajnáljuk, hogy csak a szokásos, magyar túldiplomázott, no-informácóáramlós kommentet váltotta ki a poszt belőled. Kár.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.12.29. 08:42:42

@gopuligo: Én meg azt sajnálom, hogy egy x éve futó projektben képtelenek vagytok összehangoltan dolgozni :)

gopuligo 2011.12.29. 08:46:02

@Tomi from Space: Összehangoltan dolgozunk. Failure is not an option - ennek ellenére néha becsúszik. Szerencsésebb, ha itt a blogon, mint élesben, kinn a Holdon. :_)

is 2011.12.29. 09:12:26

@Tomi from Space: kemény általánosító következtetés és ítélet. nyilván hónapok óta szoros figyelemmel követed az eseményeket órás lebontásban, ugye? én legalábbis nem venném a bátorságot egyetlen poszt pár mondata alapján az ilyen végletes ítélkezésnek.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2011.12.29. 09:14:11

@is: Ahogy látom itt senki sem követi órás lebontásban...

Krinyo 2011.12.29. 09:39:53

Na nem mintha az androliben nem lennenek neha tevedesek. :) Ezentul mas szemmel olvasom azt a blogot...

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.29. 11:14:46

@is: én, ha nem is hónapok óta, de valóban figyelemmel kísérem mit írnak magukról és - amellett, hogy bölcsész írja minimális szakmai segítséggel - csak néhány példa:

15 méter percenként, illetve 6 fordulat percenként -> 15 / 6 = 2,5 méter kerékfordulatonként és mivel minden kör kerülete 2*r*pi, ezért a kerekek átmérője 2,5 / 3,14 = 0,8 méter.

Ugye a tervezett tömeg elvileg 10 kg, amiből leginkább egy 70-80 cm körüli össz-hosszú rovert lehet elképzelni. Kis ember nagy bottal, kis rover nagy keréken... nehéz elképzelni... de még ha valahogy építesz egy 10 kg rovert ekkora kerekkel: a súlypont jó magasra kerül szóval nem valószínű, hogy 45 fokos emelkedőn stabil marad (a súlypontból húzott függőleges a hátsó alátámasztási pont körül metszi az emelkedőt aminek az a következménye hogy a rover a hátsó kerék körül a hátára pördül ahogy a motor forog).

Aztán miért pont egy Veyronnal hasonlítjuk össze? Puli kontra soyouner rover:

10 kg össztömeg, 5 w körüli motor-összteljesítmény, 40 cm per perc csúcssebesség (a teljes rover összfogyasztása körülbelül 10w)

puli: 10 kg össztömeg (tervezett), 150 w motor-összteljesítmény, 15 m/perc csúcssebesség

ha már olyan járművel akarja összehasonlítani amiben emberek ülnek akkor legyen az Apollók holdjárója: össztömeg 290 kg + 490 kg (űrhajósok ruhában, felszerelés) ehhez 4 db motor, egyenként 190 w teljesítmény.

Összefoglalva, itt két lehetőség van. Vagy a pulisoknak van valamilyen ismeretlen tudományos céljuk pl. sziklákat akarnak odébbtolni emellett ismernek alternatív napelem- illetve szárazelem technológiát. Vagy, egész egyszerűen fogalmuk sincs.

Ezért - @Krinyo: - az androlib összehasonlítás nem állja meg a helyét, emellett onnan az "adjatok pénzt mert a Holdra menni sokpénzbe kerül" sulykolás is hiányzik.

kpityu2 2011.12.29. 11:58:06

Bölcsészmérnök? Ez oximoron.

kpityu2 2011.12.29. 12:01:41

Ezt is akartam, csak lemaradt: :)

PuliSpace · http://www.pulispace.com 2011.12.29. 14:20:22

Kedves @pascal,

elemzéseidet érdeklődéssel olvassuk, de bevalljuk, következtetéseiddel nem mindig tudunk egyetérteni ;-)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.29. 14:56:44

Értem én, de ha nem lenne igazam mibe kerülne megcáfolni?

És ez a "nem mindig tudunk egyetérteni" azt jelenti, hogy szerintem 100%-ig gagyi amit felraktok, szerintetek viszont egyszer-kétszer - mondjuk az esetek 20-30% a példa kedvéért - mégis űrmérnök-profi (és csak a többi gagyi tényleg) ??

Na jó nem benneteket ütni vagyok itt, komolyra fordítva, arról tényleg elejthetnétek egy-két szót, hogy minek ekkora motor, és honnan lesz ennyi wattod a Holdon, 10 de akár 20 kiló össztömegből (ugye nagyjából a spirit összfogyasztásáról beszélünk).

roka 2011.12.29. 15:24:15

@kpityu2:
A bölcsészmérnök egy szakma, tudományosan tud írni a semmiről. :)

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2011.12.30. 19:26:49

@Pascal: "mibe kerülne megcáfolni?"
Időbe, amit lehetne másra is fordítani, pl Puli tervezésre. Rovert fejleszteni továbbra sem kommentekben fogunk, illetve visszautalnék a korábbi, hasonló eszmecserére a belső/nyilvános információ közti különbségekre. Ceterum censeo, ott a csatlakozz link felül.

Ami meg a blog tartalmát illeti:
pulispace.com/hu/media/blog/192-new-blogging-structure

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2011.12.30. 19:59:02

Ne viccelj, egyszerű kérdésekről van szó, például minek 150 watt hajtás és honnan lesz ennyi táp.

Ez a ti blogoltok. Amit ide kitesztek, azzal van baj. Mira változók alapján szeretnétek galaxis távolságot mérni (hogy a szakmádra utaljak). Ha már ráfordítjátok az időt stb. miért teszitek amatőr módon?

Sőt: nem azért nincs válasz, mert nem gondoltátok végig?

Hadd ne utaljak arra a fazonra (Egely György vagy hogy hívják) aki ingyenenergiát kutat és próbál erre megvágni egy pár tanulatlan, naív embert.
www.egely.hu/tiltotttalalmanyok/index.htm

Néha sikerül is neki. Szerinted érték hogy ő ezt lelkesedésből, a szabad idejében teszi?
süti beállítások módosítása